Örömteli elengedés

Már sokat írtam az elengedésről és most újra előkerült életemben ez a téma. Volt szerencsém életemben megtapasztalni, hogy milyen egy örömteli szeretetteljes közös elengedés. Eddig vagy én döntöttem úgy vagy a másik, hogy másfelé vezet az utunk és ez mindig valami fájdalmat hagyott maga után. Egyféle bizonytalanságérzetet, hogy biztos, hogy jó-e ez így, mi lesz azután, nem bántottam-e meg nagyon, egy hiányt, lelkiismeret furdalást, valami negatívat, valamit, ami fáj. Mindig volt benne valami elhatárolódás, egymás életéből való kizárás, hogy könnyebben menjen a felejtés, az újrakezdés. Akivel megmaradt a kapcsolat, akár évekig is eltartott mire utólag mindent a helyére raktunk s csak most érezzük úgy, hogy most minden rendben köztünk, s a kapcsolatunk megfelelő minőségű és szintű. Volt, aki eltűnt, azzal másképp, szellemileg kellett ezeket megoldani.

Most végre sikerült ezt teljesen másképp megélnem és ráadásul rögtön duplán. Az égiek már néhány hónapja jelezték, hogy feladatunk egymással lezárult, de csak a szokásos módon próbáltam ezt lerendezni, ahogy eddig ismertem. Persze jeleztem a másik felé ezt, de mégis mintha semmi nem történt volna. Aztán az erős testi tünetek, jelek igencsak egyértelműsítették, hogy most már lépni kell. Amit igazán szerettem ebben a kapcsolatban, hogy abszolút mindig mindent elmondhattam a másiknak, ami bennem volt, teljesen őszintén. Így aztán ezt is. Kértem egy közös elengedés meditációt tőle. És abszolút támogatott ebben. Még a „rituálé”, amit mondott rá is nagyon hasonlított ahhoz, amit én olvastam én szerettem volna. Teret adtam kikívánkozó könnyeimnek is, mert hát azért mégsem olyan könnyű lezárni egy életszakaszt. S valahogy megéltem azt, amikor mind a két ember ugyanazt akarja vagy legalábbis elfogadja, belátja, hogy ez így jobb lesz, mert utána a megszokás, a ragaszkodás már csak hátráltatna minket a fejlődésben, hiszen már mindent megadtunk egymásnak, amire szükség volt, amit gyógyítani kellett az begyógyult. Fölösleges ragaszkodni a régihez, amikor már az újra van szükség. Megmaradt az őszinteség és a szeretet is. Nem kell bujdosni, visszatartani magam, hogy ne hogy összefussunk vagy játszmákat játszani hogy mégiscsak megmaradjon egy kapcsolat vagy valami nem feldolgozott vágyat elfojtani mert hirtelen megszűnt a kommunikáció. Minden a helyén van és ahogy közösen kezdtük el gyógyítani egymást és mindketten benne voltunk ebben a folyamatban úgy közösen is hagytuk abba. Minden a helyén van és mindkettőnk részéről van egy „ok.” a tovább menetelre. Ha mégis valami adódna, megtaláljuk egymást. Se a kommunikáció, se a szeretet nem szűnt meg, csak a ragaszkodás és a görcsösség a kapcsolat fenntartására. Igazán élmény volt és fájdalommentes. Mikor elment se fájt és nem maradt se hiány, se lelkiismeret furdalás. Csak béke és öröm. „Minden rendben van” - érzés. Az érzelmeimnek meg teret adtam. Nagyon szeretem ezt az őszinteséget köztünk. És ahogy mondtam mit szeretnék, kiderült, hogy érezte, de eleve szóltam a lelkének is, hogy tudja mi a helyzet. Ha valakivel szoros a kapcsolatunk egyszerűen megérezzük, hogy mi van a másikkal.

Utána pedig szintén egy pozitív elengedést tapasztaltam meg. Itt is szellemileg már minden rendezve volt és az jött le információként. Egyszerűen ismét az őszinteség volt a legjobb. Sőt, neki tisztább volt az én utam mint saját magamnak. Megtapasztaltam az elengedést és az elfogadást mindenféle harc és háború nélkül, egyszerűen és természetesen. Én sem tudom még mit hoz a jövő, de tudom, hogy ennek az életszakasznak vége. Úgy tűnik minden kapcsolat olyan mint egy párkapcsolat. Előbb rendezni kell a régit, hogy aztán jöhessen az új. S előttem áll egy újabb elengedés. Ez pedig a vallásról szól. Elengedem a vallást is s ezt nem is olyan könnyű. Azért nem mert évezredes múltam, és évezredes félreértéseket, gyógyulni kívánó sebeket, fájdalmat, téves eszméket, gondolatmenetet okozott. Nincs harc és nincs ítélet, csak elfogadás és elengedés van. Hála a megtapasztalásért, de most ebből ennyi elég volt. Számomra eljárt felette az idő. Megtapasztaltam és már nincs rá szükségem. Ideje továbblépni egy vallások nélküli világba, mivel a vallás túlzottan behatárol engem. Talán abba a világba ahol minden vallás egyé válik, s a középpontba vezet: a Minden Létezőhöz.